~ Péntek Esti Picsogás ~

Így a szabad hétvégém előtt megengedek magamnak egy kis jófajta panaszkodást és önsajnálatot, mert lássuk be, a nők többségének ez lelki szükséglete.
Miért is szeretném kiönteni a szívem? Mert minden egyes tudatosan eltöltött nap leszív. Lehet, ha csak ezzel kellene foglalkoznom, könnyebben menne. És nem azért, mert éhezem vagy "sanyargatom" magam. Bár utóbbi lehet, mégis igaz.
Minden nap, minden étkezéssel és minden edzéssel az akaratommal megerőszakolom a saját testem. Erős szavak, de a megszokott kényelemből kitépni magam szinte brutalitást kíván magunkkal szemben.Egyszerűbb lenne reggel zabkása helyett, ami már negyedjére a héten, akárhogy feszülök az ízesítés variálásával, unalmas, miközben a fehérjeporos zacskó mellett vigyorog rám a - férjem - péksüteménye. Folytatódik a sor a munkahelyi kajálda főként tésztás és krumplis fogásaiból álló, színekkel és illatokkal csábító pultja, amikor már egyébként is ki vagyok éhezve "rendes" kajára a tízórai után, hogy jobb belátásra térve a salátabár felé vegyem az irányt, ha már ma sem volt rizs...

Aztán eljön a délután, amikor a napi teendők, háztartási munkák után valahogy összecsiholom a maradék kis akaraterőmet és elvonszolom magam a konditerembe. És utána elégedett vagyok, de hullafáradt.
Mindemellett próbálok megfelelni az élet osztotta összes szerepemnek. 

Gondos felesége lenni a férjemnek, felelősségteljesen dolgozó orvosnak és persze boldognak. Gyerekem ugyan nincs és ezzel egyesek szerint rohadtul fogalmam sincs arról, hogy hol lakik az Úristen, de nekem ennyi batyu épp elég. 

Ja meg szeretnék elégedett lenni a testemmel. És nem úgy, hogy elfogadom a hurkákat ugyanúgy, mint pl. az orrom formáját, mert ahogy a népmesében is van, utóbbit "az Isten teremtette rám", míg előbbit "én nevelgettem, ezt én szégyellem".
Kilépni a komfortzónából, akárcsak úgy, hogy igent mondasz-e a felkínált csokira, holott régen 4-5 darabot gondolkodás nélkül benyomtál vagy hogy a futópadok védelméből odacsattogsz-e a gyúrós állatok közé a szabad súlyokhoz.
Az egyébként sem stresszmentes életemhez plusz kihívások társulnak és ezeket a mindennapi harcokat nem mindig támogató környezetben kell megvívnom. Hisz a férjem "normálisan" eszik és nem feltétlenül veszi jó néven, hogy a közösen töltött esték helyére magányos sportsessionöket iktatok be. Mielőtt úgy tűnne, rögtön meg is védem szegényt, hisz nem ő választotta ezt az utat, csak engem és ezzel a csomaggal jár a mostani őrület, amelyet csak egy bizonyos határig tud egészséges humorral és némi beletörődéssel nyugtázni.
Ez mind az én nyomorom, egy magányos harcos útja, aki a monitorjának sírja el bánatát, hogy aztán mint főnixmadár, holnap hamvaiból éledjen újra a lelkesedése. Nap nap után.

Forrás: giphy.com