Tömören ennyi.
Volt közben szülinap, nyaralás, habzsi-dözsi meg mindenféle egyéb elhajlás.
De nem is ez a legszörnyűbb, hanem a hétköznapok, amikor a legkülönböző pszichés okokból elkövetett zabálás áldozata és elkövetője voltam egyszemélyben. Ettem, ha kellett, ha nem, mert fáradt voltam, unatkoztam, ideges voltam vagy mert éppenséggel nem volt társaságom.
Vagyis az éhségnek lehetőséget sem adtam, koplalásról szó sem volt (nem mintha lehetne).
Jellemzően miután hazaestem a munkából és semmihez nem volt kedvem meg energiám, nyúltam a reggelizőpelyhek és chipses zacskók után és tömtem magamba csak úgy üresen.
Üresnek is éreztem magam, utána meg frusztráltnak, hogy hiába tartottam magam egészen addig, estére mindig elcsesztem az egészet.
A testmozgás része egy fokkal jobban ment, bár nehezen vettem rá magam, főleg egy húzós nap után, hogy elmenjek futni vagy kondizni és sokszor "majd holnap" felkiáltással próbáltam - sikertelenül - megnyugtatni háborgó lelkiismeretemet.
De amikor csináltam, akkor király volt. Kicsattantam az energiától, a jókedvtől és az önbizalomtól. Nem szenvedtem az éhségtől vagy a motiválatlanságtól. Olyankor nagy hévvel vetettem bele magam a szakirodalomba és kutattam receptek, edzéstervek és tippek után. Ezek gyümölcsét szeretném itt is majd megosztani.
Tehát döcögösen indul, de NEM ADOM FEL. Azon vagyok, hogy minél több nap lehessek büszke magamra, hogy elértem a kitűzött célt. Kis lépés az emberiségnek, kis lépés nekem, de egy lépés előre!
A következő két, már nyári hónapban, amikor egyébként is nyugodtabb mederben folyik az életem, úgy tervezem, hogy további 3 kg-tól szabadulok meg.
Stay tuned!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése